Az Időutazó 6. fejezet

     A tévében már hangya-háború megy. A távirányító meg persze sehol.

     Néhány percnyi keresés után - persze el nem mozdultam a kanapéról -, észrevetettem ,hogy Ryan kezében van. Óvatosan lehámoztam az ujjait, mire a hideg kezem által megborzongott.

     - Hol volt eddig a kezed? - kérdezte félálomban. - A fagyasztóban?

     - Ha, ha! - nevettem gúnyosan, és kikapcsoltam a TV - t.

     Furcsa érzés járt át ebben a pillanatban. Mindennél jobban vágytam arra, hogy most hozzáérhessek. De nem tehetem meg - sóhajtottam.

     - Hűha! - mondta Ryan. Bevallom egy kicsit megijedtem. Azt hittem, hogy alszik. - Ez elég gondterhelt sóhajtásnak tűnt. Valami baj van? - kérdezte aggódva.

     Erre mégis mit válaszolhatnék? Annyira szeretnélek megölelni, de nem tehetem - még egy sóhaj hagyta el a számat.

     - Na, gyere! - és karjaival átölelt. (Mintha a gondolataimban olvasna.) A szívem egy pillanatra megállt. Megpróbáltam kiszabadulni az öleléséből ,de nem engedte. - Nem szabadulsz tőlem! - kacagott. Ez után még szorosabban ölelt.

     Jó ideje voltam a karjai közt, amikor a semmiből megjelent Evariszt.

     - Milyen édesek vagytok így együtt ! - mondta gúnyos hangon. - Végre teljesülhet az egyik álmod! - sűrűn pislogtam, remélve, hogy csak képzelődöm, és nem fogja kiteregetni a titkaimat. - Az Ő karjaiban …

     - Fogd már be! - ordítottam Evarisztra.

     Mi baja? Még sohasem láttam ilyennek.

     - Szóval nem tudja? - kérdezte még gúnyosabb hangon.

     - Mégis honnan tudná te barom?!

     - Titok? - gúnyolódott. Mivel nem válaszoltam, ezért folytatta. - Tudod, már hetedik óta szerelmes beléd! - mondta ezúttal Ryannek. De ő nem szólt továbbra sem. - Vérzik érted a hugicám szíve.

     - Mi ez a hugicámozás? - kérdeztem, de nem válaszolt.

     - Szemét disznó! - üvöltött Ryanre, és egy lépést tett felé. - Majd most megtudod mi az igazi szenvedés! - fenyegette. - A te szíved is vérezni fog!

     Ryan hirtelen megremegett, majd leesett a kanapéról. - Még a sötétben is láttam, fájdalomtól eltorzult arcát.

     - Mit csinálsz? - ordítottam az angyalra. - Hagyd abba! Ne bántsd!

     - Mégis miért ne? Sok-sok éven át kínzott téged!

     - De erről nem tehet! Nem is tudott erről semmit! Nem érdemli meg! Különben is, mi ütött beléd? - Ryan fájdalmasan felnyögött, majd elernyedt a teste. Evariszt köddé vált. (Feltételezem, hogy az angyal még egy utolsót ,,szorított" rajta.)

     Gyorsan Ryan mellé térdeltem, és a szívére tettem a kezem. - Megijedtem, mert meleg folyadék tapadt a tenyeremhez.

     - Ez a szív nem tehet, a másik szív fájdalmáról - suttogtam magamnak. - Mennyire fáj? - kérdeztem tőle.

     - Semmiség - nyögte szenvedő hangon.

     - Aha - természetesen nem hittem neki. - Még mindig vérzel - jelentettem ki aggodalmas hangon.

     - Majd eláll.

     - Ja. Miután elvéreztél. Ez nem olyan egyszerű.

     - Miért? Bekötözöl, és kész. Vagy, ha nagyon szeretnéd, akkor elvihetsz a kórházba - ezt úgy jelentette ki, mintha hatalmas nagy szívességet tenne ezzel nekem.

     - Hűű! Micsoda ajánlat. És nem, nem kötözlek be, mert értelmetlen lenne. Hallottam néhány olyan történetet, ahol egy angyal megsebzett egy halandót, és az később meghalt. Hiába vitték kórházba, hiába csináltak bármit is, meghalt! Máshogyan kell megoldani - láttam az arcán a meglepetést. Vártam is, hogy mikor kérdezi: ,,Ezt meg honnan tudod?", de végül nem kérdezte.

     - És mégis hogyan? - jött a másik kérdés.

     - Vissza kell hívnom! Csak ő állíthatja el a vérzést. - De hogyan?

    

     Még csak percek teltek el, mégis úgy éreztem, hogy több napja gondolkodom eredmény nélkül. - Sietnem kell! Ryannek alig van már pár perce!

     - Ryan! - suttogtam a fülébe.

     - Mi van? - talán gúnyosnak szánta az előbbi mondatot, de csak erőtlen suttogás lett belőle.

     - Csak tudni akartam, hogy élsz-e még.

    

     Múltkor Evariszt úgy jelent meg, hogy az öngyilkosságomat terveztem.

     Gyorsan kiszaladtam a konyhába, felkaptam egy méretes kést, majd visszarohantam Ő mellé.

    

     - Ryan! - semmi válasz. - Ryan! - a nyakára tettem a kezem, de semmi. A szíve már nem dobogott!

     Egy világ omlott össze bennem.

     Meghalt! Ez a szemét megölte!

     - Gyere elő, te rohadék! - kiabáltam a semmibe. - Evariszt! - a kést lassan a nyakamhoz emeltem és az élét hozzányomtam a bőrömhöz. - Éreztem, amint valamennyi vér szökik ki a vágáson, de nem hagytam abba.

     - Elég! - mondta halkan egy nyugodt hang, és egy kéz kivette a kezemből a kést. - Miért csinálod ezt? - még mindig háttal voltam az illetőnek, de tudtam, hogy Evariszt az.

     Hát eljött, a kis féreg!

     - Mert megkínoztad! És… most… meghalt - forró könnycsepp gördült végig az arcomon. - Hogy tehetted ezt velem?! - sírtam.

     - Én csak a te érdekedben tettem - mondta még mindig nyugodt hangon.

     - Az én érdekemben… - ismételtem meg a mondatát hitetlenkedve. - Megölted azt, akit a legjobban szeretek, akiért egyezséget kötöttem veled! Te, normális vagy?!

     - Sajnálom!

     - Nekem nem úgy tűnik! - kiabáltam.

     - Eltörlöm az egyezséget, csak ne haragudj rám. Megteszek bármit, csak… ne öld meg magad! - könyörögte.

     - Nem tudom,hogy ki is vagy valójában, és miért foglalkozol ennyit az életemmel, de ha annyira jót akarsz, akkor hozd Őt vissza.

     - Azt nem lehet.

     - Miért? - kezdtem kétségbe esni.

     - Mert nem tehetem. Tiltják.

     - És mégis kik? - már-már hisztérikusan sírtam. - Hozd vissza! Nem érdekel hogyan, és nem az sem, hogy mekkora árat kell érte fizetnem!

     - A felsőbb rendűek, és nem.

     - Hozd vissza! - követeltem. Erre megadta magát, és elém állt, majd mélyen a szemembe nézett. Nagyot sóhajtott, majd beszélni kezdett.

     - Csak egyféleképpen hozhatom vissza - szünetet tartott, majd újra folytatta. - Egy újabb egyezség. Ám ezúttal, az életed fele a tét.

     - Vagyis már csak két évem van - mondtam könnyeden.

     Gondolkodtam egy kicsit, és arra jutottam, hogy kerüljön bármibe, de Ryan élni fog.

     - Kössük meg azt az egyezséget - mondtam nemleges választ nem tűrően.

     - De…

     - Figyelj! - kezdtem. - Ha eltörölnéd az egyezséget, akkor már nem lennék ,,halhatatlan". Viszont Ryan halott lenne. Ebből az következik, hogy én öngyilkos lennék. Ha viszont megegyezünk, akkor ugyan két évvel kevesebbet élhetek vele - már hogyha nem hagy el -, de akkor ott leszek még neked. Ha pedig elhagyna, akkor még mindig jobb két évet szarakodni, mint négyet.

     - Ezt értem - gondolkodott el. - Csak azt nem, hogy miért kötődsz hozzá ennyire. Megmagyaráznád?

     - Persze! Szeretem Ryant! Túl régóta, hogy eltudjam engedni. Tudom, ez önző dolog, de én önző vagyok - mondtam lágy hangon.

     - Ennyire? - ez a kérdés mindkét mondatra helytálló volt.

     - Úgy tűnik - válaszoltam. - Na, de ne tereljük el a témát. Csináljuk, azt az egyezséget.

     - Miért teszed ezt velem… - hallottam Evariszt sóhaját, aztán előrántott egy kis tőrt, és megvágta vele a tenyerem. - Ez már nem játék! - figyelmeztetett. - Az első nem volt olyan komoly, mert nem vérrel szerződtünk. Biztos, hogy ezt akarod?

     - Igen, biztos. De miért nem szerződtünk rendesen?

     - Majd egyszer ezt is megtudod - megfogta a kezem, és egy kicsit megszorította, mire vér folyt ki a seben.

     A piros folyadék átfolyt az ő kezére. Ekkor valami érthetetlent motyogott, majd a kezét Ryan szívére tette. Ki hallottam a kántálásból az Ő nevét, és ekkor a vérem nagy sebességgel kezdett kifolyni a vágásból. Szinte ömlött. - Végig Evariszt egyik karján, utána a másikon, végül Ryan szívéhez elért, és ott, egyszerűen beszívódott.

      Éreztem, ahogy szinte minden erőm csak úgy elszáll. Szédültem, a lábaim rogyadoztak.

      Kettő perc telt el - addig is a vérem az Ő testébe folyt -, és a lábaim felmondták a szolgálatot. Magatehetetlenül estem össze.

      Egy férfi kéz simította végig az arcom. - Ez Ryan keze! - Megpróbáltam kinyitni a szemem, de csak egy pillanatra ment. - Láttam Őt, és mellette még egy férfit. Azt hiszem az angyal lehetett.

      - Elisabeth! - suttogta egy hang. - Ébredj fel!

      - Ki az? - kérdeztem. Ám ebben a pillanatban tudtam a választ. - Ryan - a hangom erőtlen volt.

      - Nyisd ki a szemed! - kért ugyanaz a hang. Engedelmeskedtem.

      Amikor kinyitottam a szemem, láttam Evarisztot, aki aggódva nézett rám. Emellett láttam egy férfi kart, ami szorosan ölel magához - felpillantottam a tulajdonosára. - Tulajdonképpen tudtam, hogy Ryan karjaiban vagyok, csak arra nem számítottam, hogy az ölében fekszem. (Gondolom nem kis ideje.) Az arcunk öt centiméterre volt egymástól - éreztem, hogy vér szökik az arcomba, úgyhogy inkább behunytam a szemem és a mellkasába fúrtam az arcom.

     Egy kis idő után - amikor megállapították, hogy valószínűleg alszom - elkezdtek beszélgetni.

     - Tényleg már csak két éve van hátra? - halottam Ryan fojtott hangját. Volt benne valami, ami olyan furcsának hatott.

     - Igen - érkezett a válasz Evariszttól.

     - Ez a te hibád! - sziszegte halkan.

     - Ne engem hibáztass, csak azért, mert megszülettél. A húgom viszont teljesen bolond. Hogy szerethetett beléd?!

     - Nem tudom. De úgy érzem…, hogy most már nem tudnék nélküle élni.

     - Remek! - morogta az angyal. - Ennél jobb már nem is lehetne.

     - Aggódom - váltott témát Ryan. - Miért alszik ennyit?

     - Bizonyára kimerült. A vére négyötödét neked adta. Mielőtt megkérdeznéd, hogy miért, a válaszom: Mert elvéreztél, és nem tudtam neked máshonnan vért adni. De a mi kedves Elisabethünk szívesen odaadta neked majdnem mindenét - a hangja tele volt gúnnyal.

     - Arról nem tehetek, hogy megöltél!

     - Kár volt! - morogta az angyal. - A fene gondolta, hogy ekkora áldozatot is képes bevállalni. Ma, megtanultam azt, hogy ez hívják szerelemnek. - kis cinizmussal ejtette ki az utolsó szót. - Ja, és még azt is, hogy nem érdemes a húgomnak ultimátumot adni.

      - Vagy inkább bolondságnak - helyesbített Ryan az előző mondatra.

      - Nagyon remélem, hogy nem csak játszol vele! Mert, ha igen, akkor miután Elisabeth meghalt, kinyírlak!

      - Először az volt a célom, de ezek után már képtelen lennék rá. Az utóbbi időkben, olyan sokat tett értem.

      - Ráadásul meg sem érdemled - dörmögte az orra alá Evariszt. - Szóval érzel iránta valamit, csak még nem tudod, hogy mit.

      - Vagy talán sejtem, csak még magamnak is félek bevallani.

      - Értem - ez volt a végszava.

      Eggyel kevesebb lény tartózkodik a szobában.

     

      Vártam még pár percet, majd ,,most ébredtem"-et színlelve felnéztem rá.

      A szemében furcsa fény volt. Úgy révedt az a barna szemeimbe, mintha olvasni próbálna bennem. - Bevallom, hogy nagyon ijesztő érzés kerített a hatalmába. - A következő pillanatban minden elsötétült.

      Ki Ő? - tettem fel a kérdést magamnak. - És miért nevez Evariszt a húgának? És miért ájultam el?

      - Elisabeth! - szólított Ryan. A szemem abban a pillanatban kipattant, és kék szempárba meredtek. - Mi a baj? - kérdezte ártatlanul.

      - Elkell mennem innen, majd - körül néztem, és megállapítottam, hogy reggel van - este jövök.

       - Hová mész?

       - Az most nem fontos. A hűtőben van még valamennyi kaja, addig kibírod, míg hazaérek - hadartam. - De van abban a dobozban egy kis pénz, ha esetleg kellene. Szia! - azzal kirohantam az ajtón.

       Ilyenkor örülök, hogy nem öltözök át otthon.

       Ki kell derítenem, hogy ki is Evariszt, hogy miért nevez a húgának.

       Elsődleges cél: Kideríteni, hogy valóban az angyal rokona vagyok-e vagy sem, és az hogyan lehet.

       Beültem a kocsimba, és elindultam az anyakönyvvezetőkhöz. Hátha átnézhetek néhány régi dokumentumot.