Az Időutazó 17. fejezet

    Lágy suttogást hallottam, és meleg, nagy tenyerek simogatását éreztem a hátamon. A suttogást hamarosan halk dúdolás váltotta fel. Az egyik kedvenc számát mormogta Ryan. Emlékszem, még általánosban tetszett meg neki - vagy legalább úgy tűnt - ez a Beatles szám.

     Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet, és fejemet fölemeltem a mellkasáról, és végig mértem a mellettem fekvő srácot. - Úgy tűnik egész éjszaka így aludtunk, amit természetesen nem is bánok. - Balkezemet a hasán pihentettem.

     - Jó reggelt, Csipkerózsika! - köszöntött. - Sokáig aludtál, lehet vagy reggel hat óra - mosolygott.

     - Mióta vagy ébren? - kérdeztem.

     - Nem sokkal előtted ébredtem fel, és röstellem, hogy felébresztettelek. Szívesen néztem volna még, ahogy alszol.

     Morgott és háborgott Ryan gyomra, ételt követelt. - Erre elmosolyodtam.

     - Mit szólnál, ha ennénk valamit, mielőtt elröhögöm magam - ajánlottam fel neki, ezt a zseniálisnak tűnő ötletet.

     - Csak ne nevess! - adta a megbántottat.

     Nem is tudom mi ütött belém, de engedtem a vágynak, és a tenyerem az arcára tettem. Megsimogattam azt, és a fekete hajába túrtam. Mire észbe kaptam, már kaján vigyor terítette be gyermeki arcát. Próbáltam nem foglalkozni ezzel, és elengedtem, majd újra visszafeküdtem.

     Bár Ryan eleinte mosolygott, mostanra elkomorodott.

     - Sajnálom - jelentette ki.

     - Mégis mit? - fordultam felé.

     - Azt, hogy az előbb… , hogy is mondjam? Nem kinevettelek, talán, hogy… Mindegy is. - sokáig csak csendben feküdtünk, de később Ryan megszólalt: - Úgy tudom, Noah hozott egy serpenyőt és még szalonnát is, mi pedig hoztunk üres zsemlét, szóval… - nem fejezte be a mondatot, de én máris megnyaltam a számat, és rábólintottam a tervére.

      Szerencsére volt hivatalos tűzrakóhely, így már csak némi fát kellett szerezni. Ryan elment az utóbbiért. Én addig kicsempésztem a serpenyőt és a szalonnát Noah hátizsákjából.

      Mire Ryan visszatért, én már beletettem a sütőedénybe, a zsebkésemmel felvagdosott szalonnát. Összeraktuk a fákat, és a közelemben sertepertélő férfiú meggyújtotta azokat.

      Vártunk egy kicsit, és elég forró lett a serpenyő, hogy megsüthessük a husikát. És bár semmi különös nem volt, mégis olyan rossz érzésem támadt. Ezt Ryannel is megosztottam.

      - Vajon miért lehet? - kérdeztem, miközben a másik oldalára forgattam a serpenyőben lévő ételt. A fenséges illat gyorsan terjengett a levegőben, ami fel is keltette az útitársainkat. 

      - Talán csak paranoia - találgatott.

      - Ne mondd, hogy nem érzed ezt, vagy, hogy nincs egy csöppnyi rossz előérzeted!

      - Sajnos van, de ezzel próbáltalak nyugtatni téged és magamat.

      - Ez nagyon jó, csak azzal nem megyünk semmire, ha palástoljuk a rosszat, tenni is kell ellene valamit.

      - De így nem lehet élni! Még a végén minden apró zajtól megfogunk ijedni! - hangosodott fel, de én rögtön csendre intettem.

      - Nem ez a megfelelő alkalom erre - mutattam a két ismerős emberre.

     

      - Jó reggelt! - ásított Sarah.

      - Nektek is! - köszöntünk együtt a szerelmemmel. - Mert az, kár is tagadni. - gondoltam. - Tényleg szeretem Őt.

      - Az - mutatott a kezemben lévő tárgyra - az én serpenyőm? - kérdezte, mire én bólintottam. - És az én szalonnám? - ezt már viccesebb hangon mondta. Erre is bólintottam, majd válaszoltam neki:

      - Ez meg a mi zsemlénk! - mutattam a zacskó tartalmára, amit Ryan már korábban idehozott.

      - Szóval közös reggeli - jelentette ki Noah. Mosoly díszítette arcomat, mivel amit mondott kétféle képpen is lehetett értelmezni, és ahogy ránéztem, láttam rajta, hogy ezt ő is jól tudta.

      Amikor elkészültek a fincsi szendvicsek - tényleg azok voltak, pedig csak szalonna volt bennük -, mindenki nekiállt enni. Elégedettség ült ki a körülöttem lévők arcára, tehát nem csak nekem ízlik. Sarah szavakba is öntötte ízlelőbimbói boldogságát:

      - Ez NAGYON finom!!! - mondta teli szájjal. Noah és Ryan bólogattak.

      - Na, ennek örülök, bár ez nem az érdemem, én csak megsütöttem.

      A reggeli után sietve összepakoltunk, és már útnak is indultunk. - Körübelül fél nyolc lehetett.

      Utunkat tovább tarkították a dombok és völgyek.

      Régen voltam már ennyit a szabadban. - Tényleg nagyon régen lehetett, mert az utóbbi időkben nem igazán kirándultam az Evariszt veszély miatt, és régebben azért nem, mert a depresszió mély mocsarában lubickoltam. Apámmal sem nagyon kirándultam - mivel öt éve már nem is találkoztunk. - Talán Ryannek igaza van, és meg kéne látogatnom a szüleimet, de valahogy semmi kedvem nincs hozzá. Pedig már nagyon esedékes lenne…

      - Szótlan vagy! - zökkentett ki a gondolatmenetemből a mellettem sétáló Adonisz. - Mert nekem kétség kívül az volt. Mondhat bárki, bármit.

      - Csak elgondolkodtam - mondtam.

      - És miről, ha szabad kérdeznem?

      - Arról, hogy lehet, igazad van.

      - Most éppen miben? - kérdezte öntelt hangon, erre vágtam egy grimaszt.

      - Nem is tudom… meg kéne látogatnom a szüleimet.

      - Na, végre! - könnyebbült meg. - Már azt hittem, hogy szégyellsz a családod előtt!

      - Ugyan már! A családomat szégyellem előled!

      - Jaaj! Olyan kis butus vagy! - cirógatta meg az arccsontomat. - Tudod, hogy még az sem érdekelne, ha utálnának, nekem csak te számítasz! - lágyan elmosolyodtam, és köszönet volt a szememben, amit Ryan is észrevett.

       Meglepett, hogy ilyet mondott, de örültem neki. Élveztem a szeretetét. Attól viszont féltem, hogy Ő nem érzi az enyémet. Vagy talán túlreagálom ezt az egészet?

     

       - Nem bírom tovább! - roskadt le a nedves földre Sarah.

       - Mi baj? - aggodalmaskodott Noah.

       - Nagyon elfáradtam! - sóhajtotta. - Már tegnap sem ment nagyon a túra, és ma még jobban fáj a lábam.

       A vékony, ám úgy tűnik jó erőben lévő srác, lekapta a hátizsákját, feladta azt is Sarahra, majd a lányt felkapta a hátára.

       - Így ni! - mondta elégedetten.

       - Nem is tudtam, hogy ilyen jó erőben van! - súgtam Ryannek.

       - Mostanában megerősödött, de ne aggódj, nem a szteroidok miatt - szólt vissza ugyan olyan halkan, mint én szóltam hozzá.

 

       Már jó ideje cipelte Noah, a barátnőjét, és úgy látszik meg sem kottyant neki.

      - Erre én is képes lennék, ha úgy hozza a helyzet! - mondta Ryan furcsa hangon. (Mintha azt akarná bizonyítani, hogy Ő is olyan erős, sőt még erősebb is.) Bólintottam, csak, hogy Ő boldog legyen.

      Ryan hamarosan hozzáért a kezemhez, és tudatta velem, hogy szeretné megfogni. Engedtem neki, és összefűztük az ujjainkat. - Az Ő keze meleg volt, és puha, az enyém pedig hideg - és szerinte puha.

      Így, hogy egymás kezét fogtuk, nem volt olyan nehéz a séta. 

     Hosszas küzdelem után úgy tűnt, hamarosan megérkezünk. - Nem tudtam, mennyit sétáltunk a két nap alatt, de biztos, hogy nem volt piskóta.

     - Már csak 1-2 km - szuszogta Noah, és letette barátnőjét, aki az út alatt egyszer el is bóbiskolt egy rövid időre, majd átadta a hátizsákját Noahnak. 

     A nap ismét gyorsan elszállt, és a fényességet, meleget adó, most alábukott. Ismét sötétség vett körül minket, de megnyugtató volt, hogy hamarosan fedél lesz a fejünk fölött.

   

     Húsz perc séta után valami épületet véltünk felfedezni. Hamarosan egészen kivehető volt, és a végül már a tornácon álltunk, Noah a kulcsokat kereste. - Még csak az kéne, hogy ne tudjunk bejutni! - festettem az ördögöt a falra. - Unalmamban felpillantottam az égre, és bár az erdőben voltunk, és fák valamennyire takartak, mégis annyi csillag világított felettünk, hogy egyből elfogott a biztonságérzet. Úgy éreztem, ők itt vannak, figyelnek és vigyáznak ránk.

     Kellemes melegség töltötte el a szívemet, mikor Ryan átkarolta a derekamat, és együtt néztük a csillagokat. - Szerencsére Sarah és Noah már bent voltak, így remélni tudtam, hogy nem zavarnak meg bennünket, és ezt a romantikus pillanatot. A nagy vallomás most is elmaradt, pedig ez igazán tökéletes lakalom lett volna. Nem akartam én kezdeni, de valami mást viszont akartam: szavak nélkül tudatni, hogy mennyire szeretem.

     Ryan elé álltam, és Ő ismét megfogta a kezeimet. Felnéztem rá, Ő pedig lehajtotta a fejét, és ajkait az enyéimhez közelítette. Én lábujjhegyre álltam, és vártam, hogy megcsókoljon. - Egyszer már csókolóztunk, de az egy kicsit más volt, és nem is ennyire bensőséges. - Meleg, puha ajkai elérték az enyémet, és hosszan nem engedték. A testem minden porcikája bizsergett. Ryan szorosan magához húzott, és nagyon úgy nézett ki, hogy soha többé nem enged el - amit nem is bántam. - Szívünk hevesen vert, és illatától teljesen megborzongtam.

Elengedtem kezeit, és az enyémet a nyakába akasztottam, az övé átcsúszott a derekamra, és bilincsbe zárt. Csókunk hevesebbé vált, teli volt vággyal, de mégis óvatos és lágy volt.

     Lassan elengedett, és a szemeimbe nézett. Már épp szóra nyitotta volna száját, mikor valaki köhintett. - Esküszöm, hogy az egész világ az igazság és velünk ellen szövetkezett.

     - Igen? - kérdeztem.

     - Szabad a fürdő - jelentette ki félénken Sarah.

     - Köszönjük! - mondta Ryan kedvesen. - Menj zuhanyozni nyugodtan! - súgta a fülembe, és csókot nyomott a homlokomra.

     Én, mint akit elkábítottak, elvergődtem a fürdőszobáig, de aztán rájöttem, hogy legalább a pizsamámat, és a fogkefét elő kéne szednem. Mechanikusan pakoltam, és végre elszabadulhattam. Amint bezártam maga mögött az ajtót, különböző nagysággal törtek rám az érzelmeim. Arra gondoltam, ha egy kicsit lenyugodtam, akkor ezt az élményt meg kéne osztanom Emilyvel.

     Beálltam forró víz alá. Az agyam hihetetlen gyorsasággal pörgött. - Tulajdonképpen semmi értelmes gondolatom nem volt, csak a hihetetlen csókja járt a fejemben. Az érzés újra átjárt. - Lemostam magamról a koszt és az izzadságot, és a kókuszos tusfürdőmmel nyugalmat teremtettem magamnak.

     Megmostam a fogaimat, a törülközőt kiteregettem, és kilőttem a fürdőből. Elraktam a szennyes-zacskómat, és veszettül elkezdtem keresni a mobilomat.

     - Mit keresel? - kérdezte Ryan.

     - A telefonomat.

     - Viszont telefonálni nem fogsz tudni. Nincs térerő - mondta Noah.

     - Oh, azért megkeresem - az előbbi bólintott.

     Épp a táskám másik felében kezdtem kutakodni, amikor annyira elálmosodtam, hogy egy egyszerűen abban a pillanatban elaludtam. Még hallottam egy tompa puffanást - asszem én voltam -, és minden elsötétült.

Ryan    

     Amint elfordítottam a fejem, egy puffanást hallottam. Visszafordultam, és láttam, hogy Elisabeth a földön fekszik. Rögtön odarohantam hozzá, és megnéztem mi a baja. Rémülten pillantottam Noahra, aki megszólalt:

     - Szerintem csak elaludt - mondta némi mosollyal a hangjában.

     Jobban megnéztem, és hal' Istennek, tényleg aludt. Az arcáról eltűnt minden aggodalom.

     Lefektettem az egyik franciaágy jobb oldalára, megpusziltam a homlokánál, és eltűztem zuhanyozni.

     Gyorsan lerendeztem magam, majd Elisabeth mellé feküdtem, és átöleltem. - Erre az érintésre álmában felsóhajtott, majd hideg kezével megfogta a karomat.

     - Jó éjt! - mondtam mindenkinek, de csak halkan, hogy nehogy fölébresszem kedvesemet.

     Sajnos ma sem mertem bevallani neki, hogy mennyire szeretem! Pedig jó lett volna…

     Hamarosan elaludtam.

Elisabeth       

      

     Mocorgást észleltem közvetlen magam mellett, balra fordítottam a fejem, és nagyon meglepődtem, hogy Ryant láttam.

     Tulajdonképpen tegnap azt sem figyeltem meg, hogy hány ágy van, egyáltalán hogyan fogunk aludni. És gondolom Ryan fektetett le aludni és takart be.

      Kinyíltak a szemei, és rögtön elmosolyodott.

      - Szia! - köszöntem.

      - Szia!

      - Hol van Noah és a barátnője? - kérdeztem, mikor észrevettem, hogy nincsenek itt.

      - Tegnap, mikor te már a párnát nyálaztad - Nem is nyálaztam a párnára! - gondoltam magamban, miután ellenőriztem az említett tárgyat. - ők megbeszélték, hogy ma, korán reggel elmennek sétálni.

       - Aha - nyögtem ki. Ryan kisimított néhány kósza tincset az arcomból. Az egyik pillanatban még bágyadtan boldog voltam, a következőben már megint előjött az a rossz érzés. Éreztem, hogy aggodalom ül ki az arcomra.

       - Mi a baj?

       - Már megint rossz érzésem támadt - sóhajtottam. - És ez most nem csak paranoia. Érzem, hogy valami nagy baj következik - felültem az ágyon, és Ryan is ugyan így cselekedett.

       - Ne félj, nem lesz semmi baj! - nyugtatott, és magához ölelt. - Vagy, ha mégis, akkor mi megoldjuk!

       - Jönnek a bukott angyalok! - jött a hirtelen felismerés. - Érzem! Tudom! - suttogtam félelemmel a hangomban. - Hol van a táskám? - Ryan ment, és gyorsan ideadta azt. Elkezdtem kutakodni benne.

       - Mit keresel? - kérdezte. - És mennyi időnk van?

       - Hollus atya kését, ami képes megsebezni a bukottakat. És nem tudom! - fakadtam ki. - Nem vagyok jós!

       Amint meglett a kés, gyorsan a szoba közepére mentünk, és összetámasztottuk a hátunkat. A késsel a kezemben vártam, hogy ideérjen a bátyám, és csaja - mert tuti, hogy összejöttek. - Hamarosan erős szél kerekedett.

      - Itt vannak! - remegett a hangom.

      - Bármi történjék is, én veled maradok! - jelentette ki Ryan. Szabad kezemmel megfogtam Ryan kezét, és vártunk. Vártuk, hogy lecsapjanak ránk…

       A nagy szél mellé, vakító fény is párosult. - Úgy éreztem, hogy ezt nem fogjuk tudni megúszni.