Mi lett volna, ha...

Egy apró novella, amit tegnap este találtam ki a fürdőszobában. Remélem tetszeni fog! :)

Prológus

    Egy lány, akinek az élete tökéletes, hirtelen bizonytalan lesz. Vajon jól döntött, mikor esélye volt rá? És mi lesz a következménye a mostani döntésének?

1.fejezet

    Natalie szokásos szombatra ébredt. Férje mellette alszik, két gyermeke, Elisabeth és Robin már a reggelit készítik.

    Felkelt az ágyból, kiment a nappaliba, és bekapcsolta a tv-t.

    - A nagysikerű hazai rock banda, a The Ring városunkban ad koncertet. Keith, a banda frontembere , szólni kíván a műsor nézőihez és egyben a rajongókhoz! Keith, tiéd a szó!

    Egy ismerős férfi lépett a képbe. Natalie nem tudta volna megmondani, hogy kicsoda, de a férje, aki a háta mögé settenkedett, hamarosan felvilágosította.

    - Nahát, ez Keith! Emlékszel rá? Egy általánosba jártál vele, az osztálytársad is volt! Ki hitte volna, hogy ilyen sikeres lesz?! - ámuldozott Justin.

    Az emlékek egyre hevesebb hullámokban törtek fel Natalieben.

    Az osztálytársam volt… Ő volt az, akit nem neveztünk nevén, nehogy megtudják, hogy róla beszélünk. Ő volt az, akibe belezúgtam, és azt hittem, sosem fogom elfelejteni, s egyszer majd együtt leszünk. Most egy bandája van, és az egész világon turnéznak, és… no lám, van egy felesége.

    Basszus! Ez Nicole! Ebbe a csajba volt szerelmes, és most összeházasodtak?

    Ekkor Nataliet furcsa vágy öntötte el: látni akarta a fiút, méghozzá most azonnal.

    Egy pillanat alatt felöltözött, és elindult megkeresni Keitht. Futott, ahogy csak bírt, s mikor meglátta a nagy tömeget, lassított, majd átvágott a tömegen. Amikor már a kezében érezhette a sikert, hirtelen akadályba ütközött, méghozzá egy 210cm magas, nagydarab akadályba.

    - Hová, hová? - kérdezte a biztonsági őr.

    - Muszáj bemennem! Feltétlenül találkoznom kell Keithszel! - maga sem tudta miért ennyire fontos, de érezte, hogy beszélnie kell vele. - Közeli ismerősöm! - próbálta menteni a helyzetet.

    - Na, persze! - hitetlenkedett az egyenruhás férfi.

    - Kérdezze csak meg tőle! Általános iskola, és a nevem Natalie!

    A biztonsági őr eltűnt az ajtóból, hogy utánajárjon ennek. Néhány perc múlva visszatért.

    Megköszörülte a torkát, majd így szólt: - Fáradjon beljebb! Folyosó végén balra, onnan a második ajtó jobb kéz felől.

    Natalie nem sokáig habozott. Rohanva tette meg a távot, majd amikor elért addig a bizonyos ajtóig, gyorsan és hangosan kopogott.

    - Szabad! - szólt ki egy mély, férfi hang.

    Natalie belépett, és abban a pillanatban, mintha nem is ebben az épületben lett volna. Egy hatalmas, és rendkívül tetszetős szobában találta magát.

    - Szia Keith! - köszönt a lány, mire a fiú elmosolyodott.

    - Szia Natalie! Rég láttalak, nagyon rég! Foglalj helyet! - mutatott egy kényelemesnek látszó fotelra. Natalie leült. - És mi járatban? Netán a rajongóm vagy, és autógrammot szeretnél kérni tőlem? - ezen a lány meglepődött, és ezt nem is palástolta.

    - Öhm… nem. Csupán szerettem volna találkozni veled, mert mint mondtad: régen láttuk egymást.

    - Á, szóval csak beszélgetni jöttél! - világosodott meg Keith. - Hát rendben! Hogy vagy? - kérdezte.

    - Köszönöm jól! Nem rég keltem föl, és… basszus! Csak úgy szó nélkül otthagytam őket! Azt sem tudják hol vagyok! - beszélt magának.

    - Kicsodák? Netán a barátaid?

    - Nem! - mosolyodott el Natalie. - A férjem és a gyerekeim.

    - Vannak gyerekeid? - lepődött meg Keith. - És hány évesek?

    - A fiam, Robin kilenc éves, a lányom, Elisabeth hat éves.

    - Gratulálok! - a fiú öröme valós volt, de aztán egyik pillanatról a másikra, elkomorodott. - Én is szerettem volna gyerekeket, de Nicole valamiért nem akarja.

    - Próbálkozz többször, és akkor hátha megtörik! - javasolta Natalie.

    - Áh… - legyintett a fiú. - És ki a férjed?

    - Justin, évfolyam társak voltunk gimiben.

    - Jaa! 

    - És hol van Nicole? - kérdezte a lány, és körül nézett.

    - Nem szokott eljönni a koncertekre, nem szereti ezt a műfajt, sőt azt sem tudom, ilyenkor hol szokott lenni. - Keith tartott egy kis szünetet, mert nem tudta, hogy most elmondja Natalienek, vagy sem. - Mostanában nem vagyunk jó viszonyban, sokat szoktunk veszekedni, és… nagyon úgy néz ki, hogy elfogunk válni.

     - Oh… sajnálom. Izé… bocs - szégyellte el magát a lány. - Nem akartam.

     - Ugyan, semmi baj! Meg különben is, csak egy éve vagyunk házasok! - Erre nagyra nyíltak Natalie szemei, és csak nézett a srácra. - Jó, tudom! Felelőtlenség volt, meg minden!

     - Nem azért jöttem, hogy kioktassalak az életről! Sajnálom! - ölelte át Keitht. A fiú magához szorította, és nem akarta elengedni.

     - Köszönöm! - suttogta a lány vállába.

     A következő pillanatban, a biztonsági őr kopogott, majd benyitott.

     - Tizenöt perc a kezdésig! - miután ezt bekiabálta, visszacsukta az ajtót, és távozott a közelből.

     - Most mennem kell! - szólalt meg Natalie, aki némi gondolkodás után elengedte a fiút. - Szia! - köszönt el.

     Amikor már kilépett volna az ajtón, Keith utána szólt:

     - Várj! - Natalie megtorpant az ajtóba. - Nem mehetsz el! Ha én most hagylak csak úgy elsétálni, akkor lehet, hogy többé nem látlak. Megadod a számod? - kérdezte félve a fiú.

     - Ja - azzal a lány egy papírra ráfirkantotta a nevét és a telefonszámát. - Ég áldjon! - köszönt el.

     Miközben sétált ki a nagy épületből, azon gondolkodott, hogy nem volt-e ez nagyon rossz ötlet. Talán nem is kellett volna idejönnie, csak felforgatta az életét. És amit érez, az most nem jó: újra vonzódni kezdett Keithhez.

     Nem sokkal, hogy elhagyta az épületet, az eső elkezdett szakadni. Mintha az égiek is azt akarnák vele tudatni, hogy letért a jó útról.

     Bőrigázva ért haza Natalie, és férje azonnal kérdésekkel bombázta.

     - Hol voltál? És miért rohantál el szó nélkül?

     - Ha nem bánod, majd később elmondom - mondta Natalie halkan és letörten. - Elmegyek zuhanyozni! - mondta, és bement a fürdőszobába. Megnyitotta a meleg vizes csapot, bedugta a dugót a kád aljába, és a folyó víz alá ült.

     Mégis mi a fenét csinálok?! Itt vannak a gyerekek, egy szerető férj, és egy tökéletes élet. Miért kell nekem felbolygatnom mindent?! Miatta… Úgy érzem, hogy ez így mégsem teljes élet, mert nem vele vagyok. Nem az Ő erős karjaiban vagyok, nem az Ő arcát látom, mikor reggelente felébredek, nem az Ő ajkait csókolom. Mi lett volna, ha akkor másképp cselekedem? Ha nem kezdek el mással járni akkoriban, ha várok rá. Talán együtt lettünk volna, s nem is válunk el. Talán Ő is boldogabb lenne, és én is… De… lehet, hogy így sem lennénk boldogak, hiszen mindig úton van.

    Ezt az egészet, és vele együtt Őt is el kéne felejtenem. De nem megy…

   Bár tudnám, mit kéne most tennem.   

    Natalie elzárta csapot, és a forró víz alá merült. A szemét még néhány másodpercig nyitva tartotta, majd becsukta.

    Mi teszek! Megfogom ölni magam, ha ez így megy tovább! A gyerekek ezt nem tudnák feldolgozni! Jó lenne, ha egyszer nem csak magadra is gondolnál Natalie!

    Ám a lány még mindig nem jött ki a víz alól. Mivel férje nem hallott semmilyen mozgolódást, ezért idegesen kopogott, de semmi válasz. Óvatosan benyitott, és rémülten vette észre, hogy szerelme a víz alatt fekszik. Ám ekkor már késő volt, a lány eszméletlenül feküdt a kádban.

    Justin gyorsan kiszedte onnan, egy törülközőbe csavarta, és próbálta felébreszteni, és azt kívánta, bárcsak álmodna, de sajnos minden valós volt, és semmi életjel nem jött feleségétől.

    - Robin! - kiáltott fiának, míg ő megpróbálta a vizet kipréselni Natalie tüdejéből. - Hívd a  mentőket, és hozd ide a telefont.

    A kissrác úgy cselekedett, ahogy apja kérte.

    A telefon már Justinnál volt, és hallgatta, mit mondanak neki, hogyan segítsen a feleségén.

    Néhány perc múlva orvosok lepték el a fürdőszobát, és próbálták újra éleszteni Nataliet, és sikerrel jártak. A szíve vert, és mesterségesen lélegeztették tovább.

    Justin lepasszolta a gyerekeket a szüleinél, és már rohant is be a kórházba. Megkérte a fiát, hogy a húgának nem mondjon semmit.

   

     Nataliet az intenzívosztályon tartották életben a gépek. Kómában volt.

     - Natalie, édes egyetlenem, kérlek, ébredj föl! Halld hangom! - kérlelte a férj, de semmi eredménye, a lány ott feküdt mozdulatlanul.

     Ekkor a lány telefonja hirtelen megcsördült, Justin felvette azt. Egy ideges férfi hang volt a vonal másik végén.

     - Ki maga? - kérdezte Keith.

     - Én? Én Natalie férje vagyok!

     - Ja, hogy úgy! Én pedig Keith vagyok. Hol van most Natalie? Tudom, hogy baj van, érzem! Mondja meg!

     - Az a Keith? Oh… izé… a Szent Mária kórház intenzívosztályán.

     - Micsoda? - rémüldözött Keith. - Azonnal megyek.

     A fiúnak valóban nem tartott sokáig mire odaért, és úgy viharzott be az osztályra, mintha puskából lőtték volna ki.

     - Uramisten! Mi történt vele? - kérdezte a fiú, aki most érkezett, és arcát aggodalom torzította el.

     - A fürdőszobába találtam rá a víz alatt. Gyanítom balest lehetett.

     - Aha.

     - És most kómában van! - mondta Justin. - Nem reagál semmire - bámult mereven maga elé. - Nekem most elkell mennem, de ugye te itt maradsz vele?

     - Természetesen, de nem tudom, mi sürgősebb dolgod lehet most!

     - Az nem a te dolgod! - mondta, azzal elhagyta az osztályt.

     Keith megfogta a lány kezét, és nem engedte, még akkor sem tette volna, ha élve megakarják ölni a fiút.

     Egy nagy, meleg kéz fogja a kezemet - gondolta Natalie. - És milyen puha… Pont, mint az övé.

    Uramisten! De Ő nem lehet a házban, vagyis: én vagyok máshol.

    Az EKG pittyegő hangja kezdte a valóság felé húzni.

    - Natalie! Hallasz? - kérdezte Keith reménykedve.

    A lánynak megrándultak az ujjai, és erősebben szorították a fiú kezét.

    - Nyisd ki a szemed! - kérlelte Keith.

    Natalie pislogott, majd kinyitotta szemeit. A boldogságtól sugárzó, Keith arcát látta meg elsőnek, amitől ő is boldogabb lett.

    Keith hívott egy orvost, hogy a lány felébredt, s az egy dokiból, mindjárt öt lett, ugyanis egészen furcsának találták, hogy ilyen hamar fölébredt az ő állapotában. Megvizsgálták, de semmi rendellenességet nem találtak, így holnap már haza engedik.

    A fiú egész éjjel bent maradt, és beszélgetett a lánnyal.

    - Nem tudod, hogy Justin itt volt-e? - kérdezte Natalie.

    - Itt volt, de aztán elkellet mennie.

    - Értem.

   

    Mikor a lány újra álomba merült volna, éles szirénázást hallott, majd nem sokkal később rengeteg ember hangját hallotta, mind orvosok voltak, és az intenzívosztály felé tartottak. Amint Natalie megpillantotta, hogy ki fekszik a hordágyon, majdnem elájult. A férje, Justin volt az.

    - Mi történt a férjemmel? - kérdezte kétségbeesetten Natalie, az egyik embertől, aki nem volt annyira elfoglalva.

    - Oh… a maga férje. Izé… - kereste a szavakat a fiatal férfi - autóbalesetet szenvedett. Figyelmetlenül és túl gyorsan vezetett. Árokba hajtott, és az autó felborult - magyarázta. - Nem lett volna komolyabb baja, ha hamarabb találnak rá.

     - És most mi a baja? - kérdezte a lány, ám már választ nem kapott, mert Justin szíve leállt, és minden orvos rá figyelt. Hihetetlen gyorsasággal elvitték a műtőbe.

    

     És Natalie várt, és várt, de már két órája nem kapott hírt kedvese felől.

   

     - Nyugodj meg, rendbe jön! - próbálta nyugtatni a lányt Keith. - Hallod? Mindent megtesznek érte! Nem lesz semmi baj!

     De sajnos volt, méghozzá nagyon-nagy baj.

     - Maga a Justin Stavart felesége? - kérdezte egy orvos Natalietól, és a lány felült az ágyon.

     - Igen - felelte a lány.

     - Sajnálom, de a férjét már nem tudtuk megmenteni. Belső vérzésben meghalt. Másfélórája próbáltuk visszahozni, de minden próbálkozásunk kudarcot vallott. Kérem, fogadja őszinte részvétemet!

     - Istenem! - Natalie hangja erőtlen volt. Mozdulatlanul meredt a semmibe, és az egész világ megszűnt létezni számára. Az agya villám gyorsasággal pörgött.

     Minden szál egy helyre fut: a mai reggel pillanatába.

    Ha lustább lettem volna, ha nem kapcsolom be a tv-t… Ha nem megyek el Keithhez, ez most meg sem történt volna. Én nem haltam volna meg kishijján, és ami még fontosabb: Justin még élne, mert nem hajtott volna, mint egy őrült.

   Hogy lehet, hogy egyetlen apró hiba - egy-két perccel hamarabb keltem fel, mint kellett volna - ilyen végzetes lavinát indít el? Hogy történhetett ez? Nem álom?

   - Natalie! - szólította Keith, de a lány nem reagált. Segélykérőn az orvoshoz fordult. Az felemelte a lány állát, és megállapította, hogy sokkos állapotban van.

    Keithnek sikerül kizökkentenie Nataliet a merengésből.

    - Nézz a szemembe! - kérte Keith.

    - Nézek! - suttogta a lány. Majd' elolvad a fiú szemeitől, és attól, hogy hogyan néz ki.

    Keserédes nap volt ez Natalie számára. Elvesztette férjét, de megtalálta nagy szerelmét. - Szerette Ő a férjét is, de Keith sokkal nagyobb hatással volt rá. - És ami a legszörnyűbb, hogy Natalienak csak alig fáj a szíve férje elvesztése miatt.

   

     Amikor Nataliet kiengedték a kórházból, Keithszel együtt mentek a gyerekekért. (Korán reggel tudta meg a lány, hogy a fiú szüleinél vannak a gyerekek.)

     - Anya! - rohant Natalie felé, két gyermeke. - Hol van apa? Mikor ér ide? - kérdezték kórusban. A lány Keithre pillantott, aki bólintott.

     - Apu már - kis szünetet tartott, mert a szíve sajgott, gyermekei miatt - nem fog ideérni.

     Robin szóra nyitotta a száját, majd meggondolta magát, és nem mondott semmit.

     - Hogyhogy? - kérdezte Elisabeth.

     Istenem! - gondolta magában Natalie.

     - Apátok tegnap éjjel, autóbalesetben meghalt. Nagyon sajnálom.

     Elisabethnek eltorzult az arca, és látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Robin szerette volna keménynek mutatni magát, de az ő szemébe is könny szökött. A következő pillanatban, Natalie lánya fékezhetetlenül elkezdett zokogni. A lány magához ölelte kék gyerekét, akik sírtak. Natalie is akarta hullajtani könnyeit, de muszáj volt tartania magát.

     Egy rohadt nap, hogyan volt képes így felforgatni egy család életét?!

    

     Egy héttel később, Keith elvált Nicoletól. Natalie, Keith, Robin, és Elisabeth együtt mentek Justin temetésére, ahol a gyerekek ismét sírtak.

     Natalie abban bízott, hogy a kicsiknek sikerül ezt feldolgozniuk, még, ha egy kis segítség is kell nekik.

Epilógus

     

Két évvel később

    A gyerekek feldolgozták apjuk elvesztését, és mára őszintén tudnak nevetni, és nem árnyékolja be egüket egyetlen csúnya felhő sem. Natalie végre boldog, mert Keith feleségül vette, és boldog családként élnek. A gyerekek megkedvelték Keitht, és az apjukként tekintenek rá. A családfő feladta zenei pályafutását, és más téren hasznosítja tudását.

    És a család hamarosan bővül még egy taggal. Ő nem lesz más, mint Keith és Natalie közös gyermeke: Olívia.

   Talán nem a véletlen műve volt mindez. Megkellett, hogy történjen, ami történt. Hamarabb kellett felkelnem, megkellett látnom a tv-ben Keitht, és… Justinnak megkellett halnia. - Tudom, ez így szörnyen hangzott, de így van! - Minden vasárnap ellátogatunk halott férjem sírjához. Úgy érzem, ő is örül, hogy a családja boldog.

    Keith öröme hatalmas, mert a felesége vagyok. A gyerekekkel többet törődik álmaim szerelme, mint volt apjuk, és én… Én boldog vagyok, hiszen a gyermekeim is boldogok, és végre Keith felesége lehetek. Három gyönyörű gyermekkel vágunk neki a jövőnek, és mindenki boldog. 

                                                     

                                   VÉGE 


Megjegyzés: Véleményt, légyszi!