Furcsa ,mert hamar elaludtam. De a rémálmok
nem hagytak békén. Az összes létező ,és nem létező alternatívát megjelenítette
az agyam - mindezt nyolc óra alatt.
Délben kissé fáradtan ébredtem, de nem
tudtam volna tovább aludni.
Csináltam ebédet, és miután a gyomrom tele
lett, elindultam a Gellért-hegyre.
Felszálltam a 7-es buszra, és kerestem egy
ülőhelyet. - Az út most hosszabbnak tűnt, mint bármikor. Mintha az egész világ
összeesküdött volna ellenem. - Még csak egy megállót hagytunk el, még csak
kettőt… Sok-sok idő múlva elérte a busz, a Gellért hegyet. - Na végre! Azt
hittem sohasem érek ide! - Leszálltam a buszról, majd nagy léptekkel indultam
el a csúszdák felé.
Emlékszem, másodikban voltam itt először.
Ez lesz a második alkalom - ha rosszul sül el, akkor az utolsó is.
Amikor elértem a színes csúszdákkal
tarkított domboldalt, megrohamoztak a régi emlékek - mindig a piros csúszdán
csúsztam le, nem törődve azzal, hogy a többinél volt hely, itt pedig hosszú
sorokat kellett kivárni.
Leültem az egyik padra és nézelődtem - kis
idő múlva az jutott az eszembe, hogyha Ryan ideér, akkor meglát. Viszont ezt
nem szeretném, úgyhogy keresnem kell egy rejtekhelyet.
Sokáig haladtam a csúszdák között, míg
találtam egy megfelelő részt. Egy bozót lett a szerencsés jelölt - lekuporodtam
mögé, és vártam. Vártam a végzet óráját.
Épp most haladt el a rejtekhelyem mellett
egy férfi és az ő fia - kishijján ráléptek a kezemre.
Majd egy óra múlva, három csaj ment el
mellettem, de ők sem láttak meg.
Sokáig gubbasztottam a bozót mögött
egyhelyben - még a lábaim is elzsibbadtak -, amikor megláttam egy Ryanhez
hasonló fiút. Amikor jobban megnéztem, rájöttem, hogy nemcsak hasonlít rá,
hanem ő az.
Istenem, mennyire hiányzott már a lénye! -
És még jobban néz ki, mint 8.-ban.
A nagy boldogságom azonban hirtelen
lehervadt. Eszembe jutott, hogy ahogyan az árnyéka nő, úgy fogy az ideje is.
Most nincs idő szédelgésre! De mégis oly jó
látni a mosolyát - sajnos egy másik lánnyal van, aki nem tudom, hogy hova tűnt
miután megölték őt. - Csak szegény nem is tudja, hogy megfog halni.
Látom, hogy szereti a lányt, vagy
legalábbis kedveli. - Épp ebben a pillanatban az ajka, a lány ajkához ér,
akinek gonosz mosoly teríti be a képét.(Olyan érzésem volt ebben a pillanatban,
mintha valaki gyomron rúgott volna.)
- Na ne már!!! Csak kihasználja Ryant?
Szegény szerelmem! - gondolkodtam hangosan.
Egy faág reccsen a távolban. Hallom az
egyre közeledő lépteket. - A gyilkos! Mégis mit tegyek most? - A gondolatok
áradata szinte megfullasztott. Nem tudtam épelméjűen gondolkodni. - A Ryanhez
közeledő férfi egyenlőre ártatlan, de hamarosan a szerelmem vére fogja
megfesteni mocskos kezeit, hacsak nem teszek valamit.
- Szia Rica! - üdvözölte kaján vigyorral a
férfi, aki már a látókörükben volt.
- Szia Jeremi! - köszönt vissza kéjes
hangon a lány.
Akkor most mi van? Ezek összejátszanak! -
jutott eszembe. Ezért menekült el Rica! - Bántják Őt!
- Na jó, elég az időhúzásból! - szólat meg
Rica. - Öld meg! - Ebben a pillanatban, mintha puskából lőttek volna ki. Az a
10 méter - ami közöttünk volt - most olyan hosszúnak tűnt. Mintha az egész egy
lassított felvétel lett volna.
Láttam, ahogy a kés elindult a mellkasa
felé. Még 70 centi, még 65…, ekkor mind a három ember észrevett engem, de a
támadónak már nem volt ideje arra, hogy megállítsa a pengét. Ryan teste elé
álltam és hagytam, hogy az éles fém lágyan a szívembe szúródjon és megállítsa
annak dobogását.
- Bazd meg! Mit csináltál?! Nem őt kellett
volna! - ordította az a lány. Vagy legalább is azt hiszem, mert a hangokat már
csak tompán hallottam.
- Húzzunk el innen! - mondta Jeremi.
Ez a srác, talán az igazi pasija lehetett,
és a csaj csak játszott Ryannel - lábak dobogását hallottam, ahogy elhagyják
ezt az átkozott helyet.
- Elisabeth! -még hallottam az Ő lágy,
kétségbe esett hangját, és a nevemet az Ő ajkaiból. Egy pillantra még
kinyitottam a szemem, hogy utoljára lássam.
Kék szemei aggodalmasan fürkészték az
arcom, majd átvándoroltak a sérülésemre. A szemek hirtelen kitágultak a
rémülettől.
- Ne félj nem lesz semmi baj! - nyugtatott.
Én nem is félek, hiszen te itt vagy velem, ha pedig az angyal igazat mondott,
akkor nem is fogok meghalni. - Elisabeth! Elisabeth! - a körülöttem lévő hangok
elhalkultak, a táj elhomályosult. A sötétség körbe vett.
Nem sokkal ez után ,egy fényes alak jelent
meg előttem.
- Nem megmondtam, hogy fölösleges az
öngyilkosság! Nem menekülhetsz! - mondta szemrehányóan az angyal.
- Ha figyeltél volna, akkor tudnád, hogy
nem öngyilkos lettem, hanem megmentettem Ryant.
- Ugye tudod, hogy akkor sem halhatsz meg?
- kérdezte. Szerintem totál idiótának nézett.
- Szerinted hülye vagyok?! Nyilván nem
fogom megölni magam hogyha itt van nekem. Egyébként azért vetettem magam a kés
elé, mert tudtam, hogy úgy is visszaküldesz az élők közé, és vele lehetek. Majd
elmagyarázhatok neki mindent, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk.
- Nahát… nem is vagy te buta! - mondta
elismerő hangon. - De viszont vigyázz ezekkel a szép, és tökéletes
történetekkel, mert nagyot koppanhatsz, ha nem így lesz - figyelmeztetett.
- Jó, vigyázok! Őőő… megkérdezhetem a
neved?
- Evariszt - mondta csendesen. - De most
ideje visszatérned! - lágy mosolya cinikusba vágott át. - Ne félj nem úszod
meg! Majd még találkozunk!
Újra fekete homályban voltam. Ám
fokozatosan világosodni kezdett, míg hirtelen minden fehér lett.
Ez után hallottam egy csendes férfi
hangot, ami egyre jobban erősödött. Ez Ryan! -
Örömködttem magamban.
- Elisabeth! Elisabeth! Hallasz engem? -
kérdezte pánikolva. - Ne félj nem lesz semmi baj, mindjárt itt lesznek a mentők
- lágyan simogatta az arcomat. Úgy tűnik ideje lesz beavatnom.
Kinyitottam a szemem, de a hirtelen fény
miatt az megfájdult.
- Hál' Istennek, hogy jól vagy! Hívtam
mentőt, majd ők segítenek rajtad.
- Nem kell! Jól vagyok! - mondtam indulatos
hangon.
- 5 perccel ezelőtt még alig éltél -
hitetlenkedett. Jellemző.
Felhúztam a pólómat, hogy megmutassam neki
a sebem helyét. Ezt lehet ,hogy nem kellett volna. - Oh! Elpirult. Ez az! - A
barátnőmmel régen azon gondolkodtunk, hogy hogyan tudnánk Őt zavarba hozni.
- Ez…nem lehet. Ilyen nincs. -
hitetlenkedett. Éppen magyarázatra nyitottam volna a számat, mikor megjelentek
a mentősök. Gyorsan visszahúztam a pólómat. (A villantás csak neki jár.)
- Majd később elmagyarázom - súgtam a
fülébe halkan.
- Hol van a sebesült?- hirtelen rám
villantotta a szemét az egyik orvos. - Szóval te lennél az - nem volt nehéz
dolga, mert a felsőm csupa vér volt.
Felraktak egy ágyra és beraktak a
mentőautóba.
Felhúzta a pólómat, de nem volt már ott
semmi. Megvakarta a fejét, majd így szólt : Legközelebb jobban győződj meg a
sérülés valódiságáról!- mondta megrovóan Ryannek.
Miután elmentek az orvosok, próbáltam
elkapni a tekintetét, de mindig máshová nézett. Miért csinálja ezt velem?!
- Gondolom kíváncsi vagy, hogy mi történt -
törtem meg a csendet.
- Igen. - válaszolta csendesen, de
határozottan.
- Akkor miért nem vagy hajlandó a szemembe
nézni? Miért kerülöd a tekintetem? - szinte már kétségbeesve próbáltam elkapni
az övét.
- Csak egyszerűen nem vagyok képes ezt
felfogni. Ez... nekem sok. Nem értem - teljesen össze van zavarodva. - És, hogy
a barátnőm megakart öletni...
- Elmagyarázzam?
- Az jó lenne! - fújta ki a levegőt
hangosan.
- De előre figyelmeztetlek, hogy először
hihetetlennek fogod találni ezt az egészet. Abban viszont biztos lehetsz, hogy
igaz és nem vagyok dilis, mert most itt állok előtted és hozzád beszélek.
- Érdekesnek ígérkezik - kíváncsian várta,
hogy elkezdjem a mesélést. Mint egy kisgyerek. Annyira aranyos!
- Az egész úgy kezdődött, hogy tegnap
reggel a postás keltet föl és egy borítékot hozott. Abban a borítékban a te
temetési meghívód volt - tartottam egy kis szünetet ,hogy megeméssze a
hallottakat. - Teljesen kiborultam, és egésznap a szobámban sírtam. Amikor már
aludtam, a csengő ismét felriasztott, egy régi ismerősöm jött át. Nagyon
megijedt, amikor meglátott. Elmondtam neki mindent, és közben álomba sírtam
magam. Mikor felébredtem már este volt, ezért elküldtem a srácot. Az nap
éjszaka szörnyű almok kínoztak. Kétségbe estem, és elindultam a hideg éjszakába
egy pólóban, és egy farmerban. Öngyilkos akartam lenni, azért, mert te
meghaltál - ujjbab szünetet tartottam. A szeme kicsit kitágult, de nem szólt
semmit. - Na most figyelj, mert jön a hihetetlen része. Már éppen készültem az
ugrásra, amikor egy árny jelent meg
mögöttem. Ettől megijedtem, és majdnem lezuhantam, de ő megmentett. Pár perc
faggatózás után kiszedtem belőle, hogy micsoda is Evariszt valójában. Ő egy
angyal - némán ismételte meg az utolsó szót. - Megkérdezte, hogy miért akarok
véget vetni az életemnek, én pedig megmondtam, hogy azért, mert meghaltál. Azt
mondta, hogy teljesíti egy kérésemet, de nem ingyen. Ne pénzre gondolj! -
vettem oda gyorsan. - Nem sokkal ez után megegyeztünk abban, hogy miután
visszajövök az időben - a halálod napjára -,utána 4 évig élhetek, aztán megöl.
A szolgájává tesz örökidőkre - ismét szünetet tartottam. - Megtudtam Carlatól,
hogy hol és mikor haltál meg. Déltők itt vártam rád, hogy megakadályozzam a
halálodat. Amikor megtámadott téged az a férfi, hirtelen kellett cselekednem,
és a kés elé ugrottam. Azért tettem, mert még korábban említette Evariszt, hogy
nem halhatok meg még 4 évig. Miközben haldoklottam, találkoztam az angyallal és
beszéltem vele, majd visszaküldött az életbe.
A többit meg már tudod - pár perc néma csend következett. Kb. 5 perc
után megszólalt.
- Ezt idáig mind értem, és hiszek a
természetfeletti dolgokban meg minden…csak egy valamit nem értek.
- Éspedig?
- Azt, hogy miért tetted meg mindezt
értem?- na ez volt az a kérdés amire nem akartam válaszolni. Mert most mondjam,
hogy :Azért tettem, mert halálosan szeretlek! Az nem jó.
- Mert fontos vagy a számomra, és nekem
többet ér a te életed, mint a sajátom - elkerekedtek a szemei. - Mert én…9 éve
szeretlek téged - csúszott ki a számon. - Nem tudlak elfelejteni. Mintha egy
darabomat magaddal vitted volna, és te erről még csak nem is tudtál. 9 éve,
minden éjjel rólad álmodtam. A gimiben depressziós lettem, de a szüleim nem is
tudtak róla, mert mindig megjátszottam magam.
Közelebb jött, és gyengéden megölelt.
Istenem, de jó! Még soha sem ölelt meg.
Eltolt magától, hogy mélyen a szemembe
nézzen.
- Köszönöm! - mondta hálásan. Persze többet
is mondhatott volna. De talán idővel megszeret. - Most ideje hazamennünk.
Am…nem mehetnék hozzád? Mert én Vácon lakom és már késő van - valóban késő van.
Megnéztem a telefonom este 9 órát mutatott.
- Jó, gyere hozzám! - hoppá! Kétértelmű
voltam.
Elindultunk a 7-es busz megállójába.
Szótlanul álltunk egymás mellett és a buszra vártunk.
Már egy jó ideje ültünk a buszon, mikor
megszólalt.
- Amúgy hogy-hogy elköltöztél otthonról?-
kérdezte Ryan.
- Ez hosszú történet - mondtam sóhajtva.
- Nem baj, van időm.
- Elegem lett abból, hogy a szüleim
állandóan veszekedtek. Amikor betöltöttem a 18-at és lett elég pénzem, hogy
albérletben lakjak, akkor elmentem otthonról. Lassan 5 éve lesz, hogy ott
lakok.
- Az nem semmi - csodálkozott. - De
biztosan rossz volt így élned.
- Igen. Szavakba sem tudom önteni -
mondtam, miközben újra átéltem ezeket a szörnyű pillanatokat.
- Tee…nem itt kell leszállnunk?- bökte meg
az ablaküveget.
- Hoppá! De! - gyorsan lepattantunk a
buszról.
- Bocs, hogy félbeszakítottalak.
- Semmi baj. Már úgy is elmondtam mindent.
Az út további részét némán tettük meg.
Lassan haladtunk a lakásom felé. Amikor
odaértünk előkotortam a kulcsomat a kabátzsebemből. Kinyitottam az ajtót, és
beengedtem Ryant.
- Szép lakás. Egyedül laksz itt?- kérdezte,
miközben körbenézett a lakásomban. - Tetszik.
- Köszönöm! És igen, egyedül lakom -
válaszoltam mosolyogva. - Éhes vagy?
- Igen! Mint a farkas - válaszolta kaján
vigyorral.
- Makaróni jó lesz?
- Mmm, a kedvencem! - megsimogatta a hasát
és megnyalta a száját. Erre egyszerre felnevettünk.
Együtt néztük a TV-t, ettünk, és
nevetgéltünk. Igazán jó nap volt a mai.
- Későre jár!- mondta. - Biztosan fáradt
vagy! -mosolygott rám, és lágyan végig simította az arcomat.
- Igen, tényleg fáradt vagyok. Őőő … hol
szeretnél aludni?
- Jó lesz nekem a kanapé is - egy kicsit
csalódtam. Persze nem várhattam, hogy rögtön mellettem aludjon és fogja a
kezemet, de…
- Oké, akkor megágyazok - rohantam a
szobámba, hogy keressek valami ágyneműt. A ciki az volt benne, hogy miközben
rohantam, elcsúsztam és seggre estem. Először kiröhögött - a megszokott
ordenáré hangján -, aztán a iderohant, hogy segítsen felkelni.
- Sajnálom, hogy kiröhögtelek, de tényleg
vicces volt - még mindig nevetett.
- Na jó, ebből elég! - bokszoltam a
mellkasába. - Fáradt vagyok! - előkerestem egy tiszta ágynemű készletet és
megágyaztam Ryannek a kanapén.
- Szép álmokat! - köszönt el tőlem Ryan.
- Neked is!
Nem tudtam elaludni még jó darabig. Folyton
csak rá gondoltam. Idővel elnehezült a szemhéjam és álomba merültem.
Nem emlékszem
arra, hogy mit álmodtam, de szerintem nem is volt értelme.
Vajon Ryan mit csinálhat?
Amikor a bal oldalamra fordultam, egy kis
papírt találtam az ágyam melletti asztalkán. Ryantól.
,, Kedves Elisabeth!
Valóban kedves vagy velem minden percben,
amit együttöltünk, de nem maradhattam. Tudom nagyon-nagy áldozatot hoztál
értem, de talán neked is jobb lesz így. Elhiszem minden szavad, ettől nem kell
tartanod! Elhiszem, hogy valóban nagyon szeretsz, de elkellett mennem. Nehogy
azt hidd, hogy nem fáj nekem, mert egy délután alatt megkedveltelek, és te
nagyon rendes lány vagy, de te jobbat érdemelsz nálam. Sajnálom, hogy már csak
4 éved van hátra. Azt kívánom neked, hogy légy boldog még erre a kis időre!
Nagyon fogsz hiányozni Elisabeth Dallen!
Ryan Brensen"
Mennyi sok hülyeség!
Ezt nem hiszem el! Miért teszi ezt velem?!
Oly nagy áldozat, és semmi értelme sem
volt. - Ott fogok megrohadni egy nyamvadt szolgaként! - Ráadásul még öngyilkos
sem lehetek, mert köt az a rohadt megállapodás!
Berohantam a konyhába, és kivettem a
fiókból egy méretes konyhakést. Lassan visszamentem a nappaliba. Sétáltam,
sétáltam, de ekkor elöntötte az agyamat valami, és nekiestem a karomnak. Mélyen
belevájtam a kés pengéjét az ereimbe.
Vér szökött ki a vágásokon, én pedig
magatehetetlenül estem a térdemre és zokogtam.
A kés még párszor végig szántotta a
karomat, de aztán feladtam, és a sarokba dobtam. Ott feküdtem a szoba közepén,
a vérem áztatta padlón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése