Az Időutazó 22. fejezet

Figyelem, íme a történetem utolsó előtti fejezete!

     A tó vize sárgásan csillogott a lemenő nap fényében, és gyenge hűvös fuvallat cirógatta meleg bőrömet, magával hozva egy kis víz illatot. Úgy tetszett, mintha álomba akarna ringatni a víz hullámzása, s így majd gonosz módon elnyelhessen, de nem törődtem vele, hogyan váltott át e szép nyugodt kép, gyötrelmes álommá. A hajó egyre jobban dülöngélt, és az eget is csak a cikázó villámok világították meg. Nem voltak többé csillagok, amelyek vigyáznak rám, mert vastag felhő gomolyagok takarták. Ahogy a kellemes szél már-már vad viharba csapott át, úgy vált a magányomból, kétszemélyes társaság. - Ezt nem akartam! Nehogy kedvesem is velem együtt vesszen!

     - Menj, míg nem késő! - kérleltem.

     - Hová mehetnék? Nélküled sehova, nélküled nem száguldok tova! - szenvedélyesen csengett Ryan hangja, amelyre csak egy gondterhelt sóhajjal feleltem. - Így halunk majd meg, elvisz minket a szörnyeteg vihar, de édes Elisabethem, egy csókkal hadd búcsúzzak még el!

     - Csókolj, míg szemem holtan a semmibe nem mered, míg ajkam többé már nem remeg, csókolj halálomig, s én is így teszek majd!

     Nem várt sokáig, s ajka máris elért orcámig, majd a félelemtől remegő ajkaimig. Oly vadul, mégis lágyan érintkezett ajkunk, hogy belefeledkeztem a valóságba, s így jutottam át egy másik világba. Fel sem tűnt, hogy már a tó mélyén heverek, s lassan a fény felé megyek… A gyönyörű szempár még mindig bűvölte haldokló szívemet. Talán még megmenekülhetnék, talán…

    Eltűnt a víz, és már csak a lepedőt éreztem testem alatt, rájöttem, hogy újra otthon vagyok és nem haldoklom. Szemhéjam megremegett, s abban a pillanatban Ryan szólalt meg:

    - Álmodban milyen költői vagy! - ismerte el.

    - Csak nem beszéltem?

    - De, de! És nagyon tetszett amit mondtál!

    Még mindig emlékeztem a szavakra, amik elhagyták az álmomban hangszálaimat, s úgy találtam, valóban szépek voltak. - Merengésemből csak Ryan ajkinak íze rántott vissza, s viszonoztam tetteit - persze nem akartam ennél messzebb menni, de ezt szerencsére tudta a szerelmem.     

    

       Nem sokkal később az órára pillantottam, ami hajnali négyet mutatott.

      - Kijössz velem az erkélyre? - kérdeztem hirtelen. Ryan gyorsan kipattant az ágyból, s engem fölsegítve húzott maga után. - Úgy tűnik, ezt vehetem egy igennek - nevettem magamban.

      A hajnali napfényben Ryan fekete haja, most nagyon sötétbarnásan csillogott, s kissé göndör fürtjein megtört ez a fény. Hirtelen felém fordult, és mint pofon, úgy ért a bűvölet. Kék szemei olyan gyönyörűen ragyogtak… - Asszem elveszítem az eszem… - sóhajtottam magamban.

      - Olyan gyönyörű vagy! - motyogta teljes áhítattal.

      - Képzelem - morogtam. - Rettentő szép lehet a kócos hajam, elnyomott bőröm, és kialvatlan szemeim…

      - Ezt úgy mondod, mintha én olyan tökéletes lennék, nézz már rám! - mutatott végig testén, és én követtem a kezét.

      - Mert számomra az is vagy!

      - Na látod, ezzel le is zárhajuk a témát, hisz mintha a számból vetted volna a szavakat! - rendezte le gyorsan Ryan.

      Átkarolta a derekamat, közel húzott magához és táncoltunk. - Tulajdonképpen ez egy nem létező lépésekből kreált valami volt. - Zenei aláfestésnek pedig ott volt az Ő dúdolása. - Imádom a hangját, ahogy simogat mindenegyes szava, amit kiejt! Egyszerűen olvadok tőle… Most már véglegesen menthetetlen vagyok!

     - Min mosolyogsz? - kérdezte partnerem.

     Észre sem vettem, hogy vigyorgok.

     - Semmi különös - legyintettem.

     - A legutóbb, mikor azt mondtad ,,semmi különös", számot cseréltél Marcus-szal! - Bár viccnek szánta, mégis rosszul érintett, hogy még nem felejtette el. Elég kínos volt, és már az is sok, hogy én emlékszem rá…

     Ryan, fancsali képem láttán megszólalt:

     - Jól van, na! Nem akartalak bántani, sajnálom! - kért bocsánatot, és két tenyere közé fogta arcomat, és megcsókolt. Hihetetlenül jó érzés volt, és nem ez volt az első csókunk, mégis olyan érzelemviharok dúltak bennem, mintha villám cikázott volna végig az izmaimon. Átöleltem a derekát, és viszonoztam észvesztő csókját. - Ez ma már a  második, és még csak hajnal van.

     Később már csak az ölében ültem, és beszélgettünk.

     - Mi a bajod a szüleiddel? - értetlenkedett.

     - Hát nem hallottad, hogy apám hogyan beszél anyámról? És ez még mind semmi, amikor még kisebb voltam, tizennégy éves, akkor anyám megkérdezte, hogy elváljon-e az apámtól, és ez már a második volt. Én persze azt mondtam, hogy ne, de azért mégis… - fintorodtam el.

      - Sajnálom, de én mindig itt leszek neked, amíg csak élek szeretni foglak! - A szavak gyönyörűek voltak, de lehet, hogy majd később nem fog annyira szeretni engem… Vagy örökre elválaszt minket valami, vagy inkább valaki…

      - Csábító Ryanem, én most kihozom a könyvet, és tovább folytatom a fordítását! - bontakoztam volna ki karjaiból, de nehezebb, mint hittem, nem vitt rá a lélek. Tétovázásom láttán, nem engedett el, s úgy mentünk be. Hiába, ez a fiú tudja mit akarok!

     

      A vörös fény lágyult, míg egészen világossárga nem lett. Már jó ideje ülhettem a kerti székben - ami most erkélyi szék -, s csak arra lettem figyelmes, hogy egy szendvics van előttem, és Ryan a kezembe nyújtja a telefonom.

     - Hívd fel Lucast, és tudjuk le ezt az egész medálos ügyet! - azonnal tárcsáztam az említett személy számát, s ő néhány csöngés után föl is vette.

     - Szia, édes Elisabeth! - köszöntött, én egy sóhajjal viszonoztam üdvözlését.

     - Csak azért hívlak, hogy megkérjelek gyere el, mert akarok neked adni valamit, és azzal a valamivel kapcsolatban szeretnék kérni valamit tőled!

     - Máris indulok! - a hangja túlfűtött volt.

     - Ne számíts semmi olyanra, amire most gondolsz! - azzal letettem.

     - Már megint sokat akar tőled? - kérdezte Ryan.

     - Csak szeretne! - csuktam be az atyától kapott könyveket, és nekiláttam a reggelimnek. - Mmm… ez nagyon finom! - mondtam miután megkóstoltam az Ő általa készített szendvicset.

     Hamarosan megérkezett Lucas, de lekellett lohasztanom szegény srác kedvét. Csak odaadtam neki a medált, és azt mondtam neki, hogy le ne vegye a saját biztonsága érdekében, majd elküldtem.

     Még valamennyit fordítottam a könyvből, aztán abbahagytam, mert eleredt az eső, és bent már nem volt kedvem folytatni, így kb. 4 óra alatt, csupán egy oldalt haladtam, de van még 1 év 8 hónap és két hét holnaphoz.

     Az eső rákezdte után Ryannel leültem a tévé elé, és a nap hátralévő részében azt néztük.

     Az én ágyamban aludtunk, de még a szunyókálás előtt lezavartunk egy kártyapartit, és sajnálatos módon Ő nyert. Búslakodva dőltem le a párnára, és aludtam el szerelmem ölelésében.

     Kopp-kopp, hallatta minden esőcsepp, miután az ablakpárkányra érkezett. Az égen fénycsóvát pillantottam meg, amit halk, majd egyre erősödő morajlás követett, s végül olyan hangosan dörgött az ég, hogy az ablaküveg is megremegett. - Gyűlöltem a mennydörgést! Emlékszem, mikor kicsi voltam, nagymamám ilyenkor azt mondta: Szent Péterék hordót gurigatnak, erre mindig nevettem egyet, és már nem féltem annyira. - Egyre sűrűbbek voltak az esőcseppek kopogásai, s ezzel együtt többször zengett az ég. - Érdekes, a dörgéstől jobban féltem (és még most is félek tőle), mint a villámtól, pedig az utóbbi veszélyesebb. - Erős fényt láttam a szemem sarkából, s azt egy rettentően hangos égi morajlás követte. Nem halkan indult és erősödött, hanem olyan volt, mintha sercegne, és ettől nagyon megijedtem. Gyorsan megfordultam, és arcomat Ryan mellkasába fúrtam, s máris jött az újabb hangos mennydörgés, amire már Ő is fölébredt. - Bár a vihar még nem tombolt annyira ébredésemkor, mégis, nekem nagy érzékem ahhoz, hogy ezt észleljem. - Kicsit bambán nézelődött a kék szemű, de hamar leesett neki, hogy miért remegek, és magához szorított, majd nagy tenyerével eltakarta a jobb fülem, másik kezével pedig a hátamat simogatta.

     A vihar elvonultával kibontakoztam a mellettem lévő öleléséből. Ő kisöpörte az arcomból a bőrömre tapadt nedves tincseket - nem sírtam, csak melegem volt. - Továbbra is hallottam az esőcseppek - most már - lágy kopogását.

    - Na, mit csináljunk ma? - szólalt meg Ryan.   

    - Hmm - tűnődtem. - Nem tudom, én szerintem még fordítok valamennyit, de ezzel még csak az én programom van megoldva - szontyolodtam el, mert nem tudtam neki segíteni.

    - Ha már te elütöd valamivel az időt, arra gondoltam, hogy összefutok a bátyámmal a belvárosban, épp felveszik az egyik dalukat.

     - Nem mondod! - örömködtem. - És én pont most akarok szarakodni a könyvvel!

     - Mondanám, hogy gyere, de tudod… ez egy… hogy is mondjam… - kereste a megfelelő szavakat.

     - Tesók napja - fejeztem be helyette a mondatot, mert láttam rajta, hogy nagyon nem boldogult. Bólintott.

     - Akkor én megyek is!

     - Máris? - hitetlenkedtem, mire egy bocsánatkérő mosollyal és egy jóleső csókkal távozott. - Fantasztikus! - morgolódtam.

     Végül úgy döntöttem, hogy nekiesek az ólatin szavaknak.

     Reggel nyolctól, egészen délután háromig tartott, de befejeztem a leglényegesebb fejezet lefordítását. - Talán még 2-3-at lefordítok majd, ami esetleg érdekes lehet, mint a bukottak és az emberek világa közti utazás (eddig a bukott angyal öldöklést fordítottam). Úgy érzem erre még szükség lehet, talán majd leírom egy lapra a folyamatokat.

    Egy tál tészta után bekapcsoltam a hifit, és elővettem a gitáromat - rég nem játszottam rajta. - Épp egy Nightwish lemez volt lejátszóban, és a The Islander című száma csendült föl. Én azonnal követtem a gitár dallamát, és a hangok is hamarosan a helyükre kerültek. - Valamiért szerettem ezt a számot… Talán, mert olyan hangulatot kelt bennem, mintha a tábortűz mellett ülnék, és osztálytársaimmal énekelnénk… - Lassan vége lett ennek a számnak, és elindult a következő. Ez a zeneszám még az előzőnél is kedvesebb a számomra. Mindig nyugalommal töltött el a kellemes, kicsit szomorkás, de annál szép dallama, melynek szövegét főként az együttes basszusgitárosa énekel, majd a dal későbbi részében az eredeti énekes is beszáll. - Olyan kellemes hangja van a férfinak… - Ez a zeneszám nem más, mint a While Your Lips Are Still Red.

    Még arra is emlékszem, hogy ezt a zeneszámot az általános iskolai ballagás előtt 2-3 héttel találtam meg, és szinte éjjel-nappal ezt hallgattam, s közben végig Ryan járt az eszemben. Oh, mennyire szomorú voltam mikor rátekintettem, mert tudtam sosem lehet az enyém - oké ebben tévedtem, de akkor még nem tudtam -, és néha nagyon erősnek kellett lennem, nehogy elsírjam magam. Mennyire vágytam legalább a barátságára, szinte epekedtem... Mikor a fehér nyakára tévedt réveteg tekintetem, arra vágytam, hogy ujjammal lágyan végigsimítsam… De most még az enyém, és ha minden jól megy, akkor egészen a halálomig. - Kicsit letört, hogy egy év és nyolc hónap, aztán meghalok.

    A következő pillanatban Ryan lépteit hallottam közvetlen a hátam mögül.

    - Oh, szia! - halkítottam le a hifit.

    - Nightwish? - tudakolta.

    - Igen - mosolyogtam.

    - És hogy ment a fordítás?

    - A leglényegesebb fejezettel készen vagyok! Majd még egyet biztosan lefordítok, mert szükség lehet rá.

    - De ugye mára befejezted?

    - Ja, de miért? - kíváncsiskodtam.

    - Mert hoztam néhány nagyon jó filmet, chilis, lime-os chipset, és Cherry Coke-ot.

    - Zsír! - kiáltottam föl, és máris kikapcsoltam a hifit, és a tévét üzemeltem be helyette.

       

    Az első film egy romantikus dráma volt, aminek a vége szomorúan fejeződött be. A második egy nagyon ijesztő horrorfilm volt - és én nem vagyok ijedős, de ettől tényleg te volt a gatya, és ahogyan lenni szokott, a lány a fiúhoz bújik.

    - Ezt így tervezted mí? - kérdeztem az ölében ülve, és az arcomat a képébe toltam.

    - Éééén? Ugyan! - csókolt meg, amit természetesen viszonoztam.

    A nap hátralévő részében önfeledten nevetgéltünk, szórakoztunk, néha egy két csók is elcsattant, de semmi nagyon komoly nem történt.

    Később úgy döntöttünk, hogy a kanapén alszunk, és én elfoglaltam jól megérdemelt helyemet az ölelésében. Így aludtunk el, s tovább repültünk együtt - legalábbis az én álmomban benne volt Ryan - a képzelet vadregényes, és romantikus világában.


(A következő, egyben utolsó befejező fejezet 15-én érkezik!)